|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 156 találat | lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-156 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Makovecz Imre 2017. április 15.Régi idők hangulatában (Kőrösi Csoma Sándor-emlékház)Az 1997-ben Csomakőrösön felépített zsindelytetős emlékházban a fotókat, Kőrösi Csoma Sándor életéről és munkásságáról szóló dokumentumokat felváltották 19. század eleji bútorok, ládák, edények, a hagyományos tárló különböző darabjai, amelyek olyan érzést kölcsönöznek a látogatónak, mintha a nagy keletkutató nemrég innen indult volna útjára. Az új alapkiállítás törzsanyaga a zabolai helytörténeti és néprajzi múzeum gyűjteményéből származik, de környékbeli családok is hozzájárultak tárgyadományokkal, mesterek meg munkával. A megújult emlékházat a múlt héten tartott 28. Kőrösi Csoma Sándor Napokon nyitották meg. Tekintettel arra, hogy Csoma Sándor elszegényedett katonacsaládból származott, a hagyományos beosztású középereszes ház korábbi tárlatát váltó új kiállítás a háromszéki katonarendi székelyek lakáskultúráját idézi. Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) korból kevés bútor, szőttes és használati tárgy maradt fenn a térség néprajzi gyűjteményeiben, ezért a kiállítás szervezői – Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár és Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa – a korabeli lakások hangulatát az eredeti darabok mellett korhű rekonstrukciók által idézték fel. Az épület három belső teréből a hátsó helyiségben konyhát/lakószobát, az utca frontján lévő teremben tisztaszobát, a kettő közötti szűk helyiségben pedig gabonást/éléskamrát alakítottak ki. A kiállítók munkáját Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának vezetője szakmai tanácsadóként segítette, de a kiállításhoz számos magánszemély és intézmény is hozzájárult. Kinda István lapunknak elmondta, a legrégebbi darabok a 18. századból származó óntányér, ónfedeles habán kancsó, hutában készült üvegtárgyak, a tisztaszobában felépített kandallós tüzelőszerkezet zöld mázas csempemásolatai pedig szintén 18. századi eredetiek alapján készültek László Károly kézdivásárhelyi keramikus műhelyében. A tűzhely fából készült, faragott szerkezeti elemeit az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum mellett működő népfőiskola műhelyében készítette Bagoly Zoltán, Haszmann Lajos és Haszmann László. Felépítése Hegyeli Győző és Hegyeli Huba zabolai kályharakó mesterek munkája. A lakószoba kemence-rekonstrukciójának fából készült elemeit Kosztándi Árpád csomakőrösi asztalosmester készítette el. Tárgyadományokkal és hosszú távú kölcsönzésekkel dr. Bíró Gábor, Biszak Mária, Bogdán Zoltán és Debreczi Tamás segített, a kiállításra kerülő műtárgyak tisztítását és állagvédelmét a zabolai múzeum munkatársa, Gál Judit végezte el, az emlékházat gondozó Teleki Gabriella, Magyari Mária Márta és Teleki Attila tárgyadománnyal és kétkezi munkával is hozzájárult a megvalósításhoz. A megnyitó napjára a papolci református egyházközség kölcsönadta a tulajdonában lévő 1798-as datálású festékes úrasztali terítőt. Bende Tamás csomakőrösi református lelkipásztor a munkálatok összehangolásától kezdve a berendezésig mindenből derekasan kivette a részét – hangsúlyozta Kinda István. A Kőrösi Csoma Sándor szülőházának feltételezett helyén álló emlékház új berendezése hűen idézi a kor lakáskultúráját, de a közeli emlékszobával – amit szintén a Csoma-rendezvényre újítottak fel – együtt sem helyettesíthet egy Csoma-múzeumot, amelynek alapítását már az 1990-es évek első felében kezdeményezte Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke. A múzeumalapítás mindeddig eredménytelen története ellenben nem kedvetlenítette el Gazda Józsefet, tovább lobbizik azért, hogy a Makovecz Imre-tanítvány Csernyus Lőrinc által készített eredeti terv alapján a múzeum felépüljön. Tapasztalva az eddigieket, azt is elfogadhatónak tartja, hogy a terv egyszerűsített változata valósuljon meg. Több ízben kapott ígéretet a kovásznai önkormányzattól, a múzeum ugyanis a helyi református egyház telkén épülne, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is támogatásáról biztosította, egy időben gyűjtés is indult a célra, de előrelépés nem történt – mondotta. Gazda József mégis hisz a múzeumépítésben, amely egyben Kőrösi Csoma Sándor dokumentációs központ is lenne, ahol a nagy keletkutató munkái egy helyen összegyűjtve közkinccsé válhatnak. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 12.Elhunyt Nagy Ödön képzőművészTragikus hirtelenséggel hunyt el Nagy Ödön képzőművész hétfőn kora délután Csíkszeredában. Leginkább szobrairól ismerték, de szívesen rajzolt, festett, dolgozott üveggel, kerámiával, textillel. A Millenniumi templom rézangyalai, a Márton Áron Főgimnázium festett üvegablakai, több tucat mesterien megformált köztéri szobor juthat róla eszünkbe – vagy az utóbbi éveire jellemző kisebb méretű égetett fa munkái, amelyek az elmúlás folyamatát megragadó, egyszerre lírai és erőteljes, elmélyült, mégis heves gesztusokkal teli plasztikai játékok. Néhány egyéni kiállítása mellett a Studio 9 csoportosulás tagjaként az utóbbi tíz évben gyakran láthatta a közönség képeit, kisebb méretű szobrait. Pedagógusként generációkat vezetett be a szobrászat és grafika világába. Barátságos, jókedélyű, mindig közvetlen természete, közismert anekdotái tették szerethetővé és emlékezetessé művészete mellett személyét is – véli Túros Eszter művészettörténész. Néhány évvel ezelőtt, Dimenziók című egyéni kiállítása előtt, amelyet Ady költészete ihletett, így vallott saját művészetéről: „Ő a kedvenc költőm a magyar irodalomból. Talán azért is van, hogy állandóan csapongok, egyik technikából a másikba, s talán ezért ilyen mélyek a színek is. (…) Ez uralja munkáimat. Az elmélyülés. (…) Próbálok mélyebbre hatni az emberek szívébe. Kihozni valami olyasmit, amit nem tudok kimondani. Úgy érzem, az a kiteljesülés egy képzőművész számára, ha nem reked meg egy anyagban, hanem az ötletei, meglátásai határozzák meg anyagválasztását, technikáját. Kísérletező vagyok. Szeretem a szobrászatot, mert nagyon szeretem a formát, de pont úgy szeretem a színvilágot, a vonalvilágot, még textíliát is készítettem. (…) Ez a kiállítás vallomás, de eddig, s nem tovább. A következő már egy másik vallomás, mert tovább akarok lépni. Nem akarok lemerevedni. Mert mondják, hogy a képzőművésznek van stílusa – nekem nincs stílusom, tovább akarok lépni. Stílusról ne beszéljünk, mert nincs. Azt majd esetleg az utókor eldönti.” Nagy Ödön szobrász, festő, grafikus Nagyercsén született 1957-ben. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola üveg-kerámia szakán folytatott művészeti tanulmányokat. 1984-ben a medgyesi üveggyár tervezőjeként dolgozott. 1991-től szobrászatot és rajzot tanított a csíkszeredai Nagy István művészeti iskolában. Szobrászat és ipari formatervezés mellett festéssel, grafikával is foglalkozott. Számos köztéri alkotása látható a Kárpát-medencében, ő készítette többek között a Makovecz Imre által tervezett csíkszeredai templom kupoláján álló négy rézangyalt, Gál Sándor honvéd tábornok csíkszeredai mellszobrát, Szent István csíkszentkirályi szobrát, Cserei Mihály csíkrákosi szobrát, valamint Ercsei Ferenccel közösen Petőfi Sándor mellszobrát, amely a költő nevét viselő csíkszeredai általános iskola udvarán áll. Számos általa megformált emlékplakett került fel különböző intézmények, iskolák falára, emlékművek alkotójaként is ismert – Csíkszeredában a volt politikai foglyok emlékműve és a csatószegi háborús hősök emlékműve is az ő munkája. Székelyhon.ro 2017. július 7.Kigyulladt a Makovecz-ravatalozóLángok csaptak fel tegnap reggel a sepsiszentgyörgyi Szemerja negyedbeli, Makovecz Imre tervezte ravatalozóház tetején. A tűz nagyjából negyven négyzetméternyi felületen semmisítette meg a zsindelyes tetőt, illetve a padlás egy részét. Az egyházközség képviselői szerint egyelőre nem tudni, mikor állhatnak neki a javításnak. Marius Tolvaj, a felügyelőség szóvivője szerint nyolc óra körül riasztották a felügyelőséget, a két oltójárművön kívül egy mentő is a helyszínre érkezett, utóbbira viszont szerencsére nem volt szükség. A tüzet fél óra alatt teljesen eloltották. Az okokat illetően az idegenkezűséget (szándékos gyújtogatást) gyorsan kizárták, amint a rövidzárlatot is. Incze Zsolt, a Sepsi Egyházmegye esperese, a sepsiszentgyörgy-szemerjai református egyházközség lelkésze (a temető, valamint a ravatalozó az egyházközséghez tartozik) érdeklődésünkre elmondta: noha még teljes bizonyossággal nem nyert megállapítást, a tűzoltóság vizsgálata alapján úgy tűnik, a tüzet egy, a tetőszerkezetet alkotó rézlemez okozta, mely a napsugaraktól egy pontban felmelegedve végül izzani kezdett, és ennek hatására a zsindely lángra kapott. Ezt Marius Tolvaj is megerősítette, mint legvalószínűbb lehetőséget. Egyelőre zajlik a kárfelmérés, ezt követően tudnak majd arról dönteni, hogy mikor végezhetik el a javításokat. Incze Zsolt szerint a napokban nem tudnának sokat tenni, mivel a mester, aki a ravatalozóház megépültekor itt dolgozott, jelenleg nincs itthon, másrészt pedig bizonyos, hogy költséges lesz a javítás, és előfordulhat, hogy nem lesz keretük erre. Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 25.Nyári beszélgetés Kocsik József mezőgazdásszal„Mindent szívből tettem. A magyarságomért!” – Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors. – Éppen ezért érdekel. S ha engem érdekel, akkor valószínűleg érdekli az olvasókat is. – A háború után láttam azt a két katonát is – gyerekek voltak –, akik felrobbantották a Várhidat. És nem tudtak elmenekülni… Láttam kint, a tanyán, nem messze a várostól, ahogy kivégezték onnan azt a két embert; a gyerekek megmaradtak… Kuláklistára tettek bennünket, aztán el akartak vinni a Bărăganba. Attól megmentett Rangheț Jóska, az, akiről elnevezték a szerszámgépgyárat. Ő fazekasvarsándi volt, felesége, Éva temesvári. A húga szemben lakott velünk. Josif Ranghețnek volt egy velem egyidős fia. Elsőben ugyanabba az osztályba jártunk. Ezek illegalisták voltak. Elvitték őket. A gyereket is. A háború alatt anyámék bújtatták Évát. – Milyen nemzetiségű volt Rangheț? – Magyar. Éva is, meg ő is magyar iskolába jártak. Anyámék nem is tudták, hogy illegalisták. Csak azt, hogy magyarok, és Évát el kell rejteni. – Hogy szabadultatok meg a Bărăgantól? – Sógora, aki szomszédunk volt, felhívta telefonon Rangheț miniszter elvtársat. Lejött Aradra, a Mosóczy-telepi piactéren felállt egy ládára, magyarul szólt az emberekhez… És intézkedett. Megszabadultunk. „Egy padban ültem Csép Sanyival” – Hányban születtél? – Harminchétben. Betöltöttem a nyolcvanat. – Hol láttad meg a napvilágot? – Itt, Aradon, a Mosóczy-telepen. A Katolikus Gimnáziumban kezdtem az első osztályt. Utána különböző épületekbe fogadtak be minket, háború volt. Negyedik osztályban már a Vegyes Líceumba jártunk. Egy darabig Návrádi Ágoston, az igazgató is tanított. Aztán egy új törvény nyomán kihelyeztek a Mosóczy-telepi iskolába. Nyolcadikban újra bejöttünk. Czédly Károly volt az osztályfőnökünk. Szerettem iskolába járni, mert ott nem kellett dolgozni. Tíz osztály után érettségiztünk, 1954-ben… Egy padban ültem Csép Sanyival, aki később neves újságíró lett. – Kire emlékszel középiskolai tanáraid közül? – Legkellemesebb emlékeim Ficzay Dénessel kapcsolatosak. – Ezt sokan állítják… Mi következett az érettségi után? – Mivel kuláklistán voltunk, szó sem lehetett egyetemről. De hát én fociztam jó ideje. Betettek az AMTE első csapatába. „Hatéves koromtól volt pónilovam” – Mióta rúgtad? – Először kilencéves koromban jelentkeztem az ITA mezítlábas törpecsapatába. – Mitől volt mezítlábas az a csapat? – Akkoriban minden törpecsapatban mezítlábasan játszottak a gyerekek. A háború után nem volt pénz, és a gyerekcsapatokban senkit sem engedtek cipőben pályára lépni, nehogy letapossa azt, akinek nincs csuka a lábán. – Eszembe jut, hogy nemrég, amikor még működött a sportüzletem, egy ismerősöm elhozta tízéves focista fiát, hogy vásároljon neki egy pár jó futballcipőt. A 70 eurós Nike-cipők közül egyet sem választott ki magának a gyerek, mert elmúlt évi modellek voltak… Lehet, hogy azok a mezítlábas gyerekek jobban tudtak gólt rúgni, mint a maiak?! – Az ITA-ban azt mondták, jöjjek vissza két év után. Felvettek viszont az AMTE törpecsapatába. Rá három napra balszélsőt játszottam. Tizenhét évesen bekerültem a nagycsapatba. ’54-ben, amikor érettségiztem, megnyertük a bajnokságot. – Mi történt veled az érettségi után? – Felfigyelt rám a kolozsvári egyetem. Felvettek az agronómiára. Az egyetem csapatába viszont nem kerültem be. Így aztán elkerültem Iași-ba. Onnan elküldtek Konstancára, a Dinamóhoz. – Végül elvégezted az agronómiát? – Hogyne, megkaptam a diplomát. És Konstancán kijártam egy elektromechanikai technikumot is. Hazajöttem Aradra. És elkezdtem dolgozni a Vagongyár szerszámműhelyében. – Mezőgazdasággal nem foglalkoztál? – A tanyán nőttem fel. Hatéves koromtól volt pónilovam. Gyakran az istállóban aludtam a béresekkel. Mindenem volt a tanya. – Szüleid ott laktak? – Szüleim egy percet sem töltöttek a tanyán. – Ők mivel foglalkoztak? – Édesapám nagyon intelligens ember volt. Rengeteg könyve sorakozott a polcokon. Kereskedelmi felsőiskolába járt, és mezőgazdasági akadémiát végzett Budapesten… Dédnagyapám szerezte a vagyont, pécskai parasztemberként. Tizenegy fia volt. Lócsiszárként is tevékenykedett; a Monarchiának hozta a lovakat abban az időben. Tizenegy fia közül mindössze három jött haza az első világháborúból. Így a föld egyben maradt. – Jól érezted magad a szerszámműhelyben? – Voltak nézeteltéréseim a főnökömmel… Aztán átkerültem a hegesztő-laboratóriumba. Közben elvégeztem az edzőiskolát. Nem jött be. Aztán kijártam a bírói iskolát. Az nagyon bevált. Tizenhárom évet bíráskodtam a megyében. A hegesztéstől mentem nyugdíjba. „Több ezer tagunk van. Nem csak magyar, román gazdák is” – Nem értem, mi a köze a hegesztésnek a mezőgazdasághoz! Hogy kerültél a Romániai Magyar Gazdák udvarába? – A forradalom után hívtak az RMDSZ-hez. Azelőtt, amikor politikáról hallottam, elszaladtam. Akkor odamentem. Mindent elvállaltam. Én voltam az első ügyvezető titkár, a „kultúros” Kocsik József csicskása lettem; mindenhova küldött, tettem-vettem. Amikor március végén Cziszter Kálmán lett az elnök, megkért, hogy menjek el Kolozsvárra mint mezőgazdász. Ott feladatként kitűzték, hogy alapítsam meg Aradon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét. Találtam két nagyszerű társat Fazekas István, a barackai borgazdaság vezérigazgatója és a kisiratosi Almási Béla doktor személyében. Egy év után megválasztottak elnöknek. – Gondolom, nem bántad meg, hogy elvállaltad. – A mezőgazdaságban rengeteg csodálatos dolgot láttam: például azt, hogy egy hektáron több mint egy vagon búza terem, kukoricából több mint másfél vagon… Láttam egy gazdaságban 150 hektáros mákültetvényt, amit drónokkal tartanak megfigyelés alatt. Bármelyik magyarországi mezőgazdasági kutatóintézetbe nyílt utam van. – Említenél valami különlegeset, amit elértél az Egyesület élén? – Az országban nincs még egy olyan egyesület, mint a mienk. Több ezer tagunk van. Nemcsak magyar, hanem román gazdák is… Egyszer, amikor kiöntött a Körös, 2500 hektárra hoztunk kukorica-vetőmagot ingyen Magyarországról. S ezt még többször megismételtük. „Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt!” – Hiszel Istenben? – Nem hiszek. Meg vagyok győződve létezéséről… A Katolikus Gimnáziumban, első osztályban, a Zárdában egy délután Grúber tisztelendő „bácsi” bejött az osztályba, és megkérdezte: „Hány Isten van, kisfiam?” Rávágtam: „Egy Isten, tisztelendő bácsi.” Olyan hatalmas frászt kaptam, hogy ma sem hallok jól az egyik fülemre. Állítólag azt kellett volna mondanom, hogy: „Csak egy Isten van.” Én azóta nem léptem be a templomba. – Végül is, milyen a viszonyod Istennel? – Egyáltalán nem hittem benne. Addig, míg nem találkoztam vele… – Vannak ellenségeid? – Inkább irigyeim. Pedig nincs semmim. Engem a környék összes polgármestere a tenyerén tart. Nem tudják, hogy hova tegyenek. – Félnek a szádtól? Attól, hogy szókimondó vagy? – Én sohasem bántok senkit. De ha helyzetbe kerülök, akár tíz év után is, megkapja. – Egészséges vagy? – 75 éves koromban olyan beteg lettem, hogy alig kaptam levegőt, két lépést sem tudtam szaladni. Elmentem az orvoshoz. Azt mondta, ha három héten belül nem operáltatom meg magam, nagy baj lesz. Egy nap kisétálok a kertbe. Egy tizedmásodperc alatt valami különösen titokzatos dolog történik velem. Ma sem tudom, mi. Attól a pillanattól kezdve úgy kapok levegőt, mint régen. Utána legalább tíz négyzetmétert felástam a kertben. Attól kezdve kilométereket tudok futni. – Mit gondolsz, mi történhetett veled akkor? – Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt. „Életem legszebb időszakát élem” – Értek nagy veszteségek életed során? – Egyik legnagyobb veszteségem a fiam tragikus halála volt. A másik az, hogy elvesztettem azt a nőt, akit a legjobban szerettem. Halála előtt arra kért, vigyek be hozzá a kórházba három szál vörös rózsát. – Nyolcvanévesen megfordulsz még néha egy-egy csinos nő után? – A szép mindig tetszett. Azt hiszem, mai napig több barátnőm van, mint barátom. – Félsz az öregségtől? – Nem. Mert nincs öregkor… A betegségtől félek, de tudom, hogy nem leszek beteg. Naponta négyszer meditálok. És légzési gyakorlatokat végzek. – Boldog vagy most? – Igen, úgy érzem, hogy most vagyok a legboldogabb. Bár a munkám sosem volt megfelelően elismerve, olyat csináltam, ami egyáltalán nem volt ebben az országban. Semmit sem teszek tudatosan, de mostanában minden sikerül nekem. Életem legszebb időszakát élem. A jelenem nagyszerű. Büszke vagyok a múltamra… És elmondhatom, hogy az életemben még sohasem fordult elő, hogy leüljek valakivel egy asztalhoz – mint most veled –, és elmondjam intim dolgaimat. – Semmiféle elismerést nem kaptál tevékenységedért? – Nem éppen. Amikor Brüsszel felfigyelt ránk, kaptam az Aradi Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Ipari Kamarától egy oklevelet, amelyben elismerik az Agromalim Vásár megszervezéséért végzett munkámat, meg a román mezőgazdaság fejlesztéséért kifejtett tevékenységemet. Legértékesebbnek tartom az Ezüstfenyő-díjat, amit Markó Bélától kaptam 2005-ben. Megemlíteném, hogy Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárává választottak. És még van néhány… „Nem ijedek meg semmitől” – Szeretsz utazni? – Szeretek. – Merre jártál? – Az országon kívül voltam Párizsban, Bécsben, Berlinben, Krakkóban, Magyarország mindegyik tanyáját ismerem, az egész Szovjetuniót bejártam… És nemrégen Brüsszelbe is meghívtak. – Hivatalos úton jártál Brüsszelben? – Igen. Az Egyesületnek van 4-5 ezer román tagja. Amikor meghívtak, azt kérdezték, hogy lehet az, hogy egy magyar egyesületnek ennyi román tagja van? – Sok olyan embert ismersz, akit fontosnak tartasz? – Fontosnak tartok sok nagyszerű embert, akik a kutatóintézetben dolgoznak Szegeden, akikben annyi emberség van, hogy az ritkaság. Következnek akadémikusok, politikusok, köztük Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) elnöke, aki 20 éve segíti önzetlenül egyesületünk munkáját. – Milyen politikai beállítottságú vagy? – Rossz politika nincs, csak rosszul lehet csinálni. – Hibáztál sokat az életben? – Igen, hibáztam. Vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem csináltam meg. Magamért nem tettem semmit. Mindent megkaptam az élettől. Most rendkívül biztos vagyok magamban. Nem ijedek meg semmitől. „Láttam a miniszterelnök házát” – Hallottam, hogy idén Felcsúton is jártál. – Láttam a miniszterelnök házát. Öt méterre van a stadiontól. Az a stadion egy műemlék. – Makovecz Imre tervezte… Orbán Viktorral nem találkoztál ott? – Többször találkoztam már vele. Remekül tud társalogni. Egyből letegezett. De most ott nem láttam… A Puskás Akadémia hoteljében szálltunk meg. Három napot töltöttünk ott. Minden komfortot biztosítottak. Amikor megérkeztünk, rögtön mindegyikünk mellett megjelent egy ember. Kettőnkkel ketten jártak. Minden lépésünket irányították. – Milyen rendezvényen vettél részt? – Háromnapos szimpóziumon voltunk, nyolc ország képviselői. Nagy Zsolttal, ifjú falugazdánkkal szerepeltünk az Egyeztető Fórum mezőgazdasági témájú gyűlésén. – Tetszett Felcsút? – Nagyon szép a terület. Takaros parasztházak. Az Orbáné is az. – Hogy érezted magad ott? – Azt láttam, hogy azok az emberek szeretnek engem. „Brüsszelben naponta háromszor esett az eső” – Kimaradt-e valami fontos kis csevegésünkből? – A 2016 decemberi, brüsszeli látogatásom az Európai Parlamentben. És főleg az, hogy én ott szót kaptam. Egész Romániát képviseltem. – Milyen nyelven szólaltál fel? – Magyarul. Ott mindenki azon a nyelven hallgat meg, amelyiken akar. – Miről beszéltél? – Elmondtam, hogy Aradról érkeztem, kisebbségi csoporthoz tartozom, magyar vagyok, egy mezőgazdasággal foglalkozó egyesület tagja… – Tetszett a város? – Brüsszelben naponta háromszor esett az eső… – Élvezted a látogatást? – Nagyon emberségesen bántak velem. Én itthon nem szoktam az ilyesmihez. Már vártak, pedig nem is ismertek. Csak a reggelire felszolgált kagylókat és egyéb tengeri herkentyűket nem tudtam megkedvelni. *** – Hozzátennél még valamit? – Amikor megszerkeszted ezt az interjút, kérlek, arra ügyelj, hogy véletlenül se legyek benne istenítve. Add vissza azt, amit én tényleg végeztem ez alatt a 27 év alatt. Mindent szívből tettem. A magyarságomért! Annyi mindent lehetne csinálni, ha az ember EMBER lenne… – Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors. Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 23.Feltámadunk, s nem leszünk hitványakA Budapesti Székely kör az őszi évadot híres emberekkel való találkozók tekintetében szeptember 20-án kezdte a Vármegye Galériában. Első számú meghívott Csókay András idegsebész, agykutató volt, az est folyamán később mellé ültették Szilágyi István Tast is, aki negyven évvel ezelőtt Erdélyből telepedett át mint körorvos. Kegye János fuvolaművész a helyzethez illő hangulatot teremtett. A beszélgetés 70 részvevő előtt zajlott. A tudós Csókay András mérnökként kezdte, de hamar orvos lett belőle, ma is dolgozik, kifejlesztett két innovációs műtéti technikát, az agyi érvarrást és az új tumorkezelési módszert. Mindenki gyakorol, csak az orvos élőn. A makrósebészetet meg lehet tanulni asszisztenciával, de az ember agya mindennél bonyolultabb, ez a végső soron viszonylag alacsony energiaszintű „földi” anyagokból összetevődő, de a szervezettség csúcsán álló anyaghalmaz alaposan próbára teszi a tudományt, sok titkot rejteget. Ahogy nekünk is sikerül néha titokban tartanunk gondolatainkat. A materialista világszemléleten alapuló tudomány saját korlátaiba ütközött, amikor a gondolat forrását kezdte keresni. A mérésére tett sikertelen kísérletek után tudomásul kellett venni, hogy a gondolat az agyban nem lokalizálható, máshol kell kutatni. Megkérdeztem tőle, az agy hozza-e létre a gondolatot, vagy nem? Az új felfedezések nyomán mára már a versengés mellett nagyfokú konszenzus alakult ki a tudósok között, derült ki a válaszából. A tudós Csókay András dolgát talán valamelyest könnyíti, hogy mélyen hívő ember. Mint mondta, a halál sokismeretlenes, a soha meg nem ismerhetők közé tartozik, s a tudomány mindig jégre lépik, mikor közelébe kerül. Hinni kell a feltámadásban – hangsúlyozta nyomatékkal. Sokan annyira meggyötörtek vagyunk, nagy kedvünk feltámadni sincs, de megnyugtatott, épek és erősek leszünk majd akkor, nem hitványak. Még nem vagyunk keresztre feszítve. Lélegzetet kell venni! – tíz búvár közül kilenc ezt ajánlja. Nem titkolta, egy-egy nehéz műtét előtt a Szűzanyához fordul, s a napot imádsággal indítja. Eredményei láttán nem hiába. Ránk férne, hogy mi is imádkozzunk, néha keresztet vetünk, amikor valami fontos dolognak nekikezdünk, de annyi nem elég. Magyarságáról is kérdezték. Csendesen válaszolta, csak közhelyeket tud mondani, mint Isten, család, haza, de éreztette, éppen ezek azok, ahol nincs pardon, legalábbis nála. A magyarság egészségi állapotáról érdeklődött valaki. Lelki betegnek tartja, aki ép ember, és nem vállal gyermeket. (Neki négy gyermeke van.) Szilágyi István Tas szerint a körzeti orvosnak mindent tudnia kell a betegről, az életpályamodellt tartja legfontosabbnak. Makovecz Imre tervezte a házát, amelyben nyugdíjasként Leányfalun a Hitel folyóirat múzeumát rendezte be. Most egy román csoport jelentkezett be, a transzilvanizmusról fog beszélni nekik. 2010-ben Európában 798 millió eurót fordítottak idegrendszeri betegségek gyógyítására, kezelésére, ami súlyos gazdasági és szociális teher a társadalomnak, a családoknak, ennél fogva az agykutatás halaszthatatlan politikai feladattá vált. Aki pénzben gondolkozik, nevezheti ezt is „objektív valóságnak”. „Előfordul velünk, hogy nem azt hisszük, amit látunk, hanem azt látjuk, amit hiszünk” – mondja Balogh Béla. SZURKOS ANDRÁS / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 13.Héttorony FesztiválCsíkszereda is otthont adott idén a 2002 óta minden évben megszervezett Héttorony Fesztiválnak. A Makovecz Imre által megálmodott terekben évről évre színvonalas zenés és táncos előadásokat, kiállításokat tekinthetnek meg a 2011-ben elhunyt nagynevű építész tisztelői. Csíkszeredában az általa tervezett Millenniumi-templom volt a fesztivál központi helyszíne pénteken. A Héttorony Fesztivált hagyományosan Imre napja, november 5. és Makovecz születésnapja, november 20. között szervezik meg a Kárpát-medence több helyszínén. A fesztivált az 1992-es Sevillai Világkiállítás tizedik évfordulóján tartották meg először a Makovecz által tervezett nagysikerű magyar pavilonnal is jelképezett munkássága tiszteletére. A Millenniumi-templomban a pavilon építésének folyamatát és szimbolikáját ismertető kiállítás tekinthető meg november 20-ig. A tárlatot Csernyus Lőrinc építész, Makovecz Imre közeli munkatársa, hagyatékénak gondozója nyitotta meg. – Ikonikus épület a sevillai magyar pavilon, úgyis mondhatnánk, hogy a magyar rendszerváltás emblematikus épülete. Nagy reményeket fejezett ki akkor, ez volt ugyanis az első alkalom, hogy Magyarország nem valamilyen jellegtelen termékbemutatóval jelentkezett a világkiállításon. Makovecznek mindössze három napja volt kitalálni és megrajzolni az épületet, mi pedig fél éven át dolgoztunk a megépítésével – emlékezett vissza a hét tornyot egyik oldalán nyugati keresztény, másik oldalán a pogány hitvilág jelképeit megjelenítő épületre. Csernyus Lőrinc elmondta, hogy a pavilon még ma is áll Sevillában, műemléknek nyilvánították, azonban a tulajdonosa csődbe ment, ezért az épület enyészetnek indult. Hozzátette, hogy a magyar kormány támogatja azt az elgondolást, hogy hű mását megépítsék Magyarországon. A kiállításmegnyitó után fent, a templomban egy tűt sem lehetett leejteni. Az érdeklődés Berecz András mesemondó, népmesegyűjtő, énekes, valamint fia, Berecz István zenész, táncos közös produkciója, az Evezők csillaga című műsora iránt volt ekkora. A fesztivál ezután a városi művelődési házban a Héttorony táncházzal folytatódott, amelynek házigazdája a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és Berecz István volt. Kacsó Ani és barátai zenéltek, Berecz András pedig éneket tanított. Márk Boglárka / Hargita Népe (Csíkszereda) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
